
Megtekintem az összes elvonulást
- Az esemény már elmúlt.
Őrült bölcsesség- Guru Rinpocse elvonulás (beavatás és tanítás)
Időpont: 2019.11.15 13:00 - 2019.11.17 14:00
Hozzájárulás: 28000Forint
Tanító: Magunam, Virág
Helyszín: Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, WMW2+X8, 8272

Szeretettel hívunk meg az Őrült bölcsesség elvonulásra, amely az idei év egyik kiemelkedő Szabad Jógi eseménye lesz. Kiemelkedő, mert a Guru Rinpocse tanításokkal egy új szakasz kezdődik el az átadásainkban. Jövő évben erőteljesen foglalkozunk majd az őrült bölcsesség alaptanításaival, mestereivel és a Guru aspektusaival.
Három fény meditáció és Guru Rinpocse beavatás:
Ezen a hétvégén megismerkedhetsz Guru Rinpocse mesterrel, a leghíresebb hozzá szóló imával, valamint a Három fény meditációval is. A magyarázatok és kommentárok mellett egy Guru Rinpocse beavatást is adunk, amely igazán rendkívüli alkalom egy jógi életében. Ehhez fel kell készülni testben és lélekben egyaránt.
Guru jóga:
Guru Rinpocse maga a Guru, a nagybetűs, az őrült, a vad és áldott. Amikor vele dolgozunk, akkor a valódi Guru felé fordul tekintetünk. Éppen ezért az elvonulás a Guru jóga alapjaiba is bevezet, illetve segít elmélyíteni a már gyakorolt szemléletet. Megtudhatod, mi az Abszolút Guru.
Démonok uralása:
Guru Rinpocse, akit Padmasambhavának is hívunk, híres volt őrült gyakorlatairól és tanítványairól. Yeshe Tsogyal mesternő volt az egyik. Mindketten a belső és külső démonok uralásának megvalósítói voltak. Ezzel a szemlélettel is megismerkedhetsz most.
Yeshe Tsogyal imája
Mivel Yeshe volt Guru Rinpoche legtehetségesebb tanítványa, ezen az elvonuláson tovább mélyedünk majd személyes bölcsesség-imájában, amelyet mesteréhez írt. Ebben a szövegben a szabad jógik gyakorlása és szemlélete rendkívüli tömörségben és pontosságban rajzolódik ki előttünk.
Guru Rinpocsétől:
„A nem mesterkélt, önmagától felragyogó bölcsesség cselekvés- mentes, tökéletes és mélységes. Meghaladja az ragaszkodást és az elutasítást, vagyis a kettősséget, ekként mondhatjuk, hogy a bölcsesség felébresztése maga a tökéletes gyakorlás.”
„Az én apám a bölcsesség, anyám az üresség maga. Hazám az Igazság országa. Nem tartozom semmilyen nemzethez vagy csoporthoz sem. Engem a tanácstalanság és zavar kelt életre. Azért vagyok itt, hogy leromboljam a sóvárgást, a haragot és a tunyaságot.”
Virág és Magunam nagy szeretettel vár minden érdeklődőt, függetlenül attól, találkoztak -e már valaha hasonló tanításokkal.
Hozzájárulás:
- 28000 Forint + szállás (10000 Forint előleg befizetésével véglegesíthető a jelentkezés.)
- Az elvonulás díja belső és titkos köröknek 22 ezer forint.
FONTOS! Jelentkezéseteket előleg befizetésével tehetitek véglegessé, mely erre az elvonulásra 10 ezer forint. Az előleget november 10-ig személyesen, az alkalmaink egyikén vagy átutalással fizethetitek. Mindkét esetben jelezzétek, hogy melyik eseményre történik a befizetés és kitől. Az előleget nem áll módunkban visszafizetni! Amennyiben később jelentkeztek és fizetitek az előleget, akkor az elvonulás ára 6000 forinttal emelkedik.Megértéseteket köszönjük!
Általános tudnivalók
Az elvonulások időtartama
- Az elvonulások hivatalosan pénteken 13 órakor kezdődnek és vasárnap 13-14 órakor fejeződnek be.
- Mindenképpen ajánljuk, hogy már a hét elejétől hangolódj, készülődj. Gondold végig mit hozol, főzöl, szép lassan kezdj el pakolni, ne hagyj semmit az utolsó pillanatra.
- Ha a kezdési vagy végzési időpont változik, arról külön értesítünk minden résztvevőt.
Szállás
- Általában két fő helyszínen tartjuk az elvonulásokat: Szögligeten, a Szalamandra házban vagy Tinnyén, a Mag házban. Cím: Damjanich utca 13.
- Minden szálláson több ágyas szobák vannak, foglalás érkezési sorrendben.
- Koedukált elvonulások esetén koedukált szoba beosztások vannak.
- Szögligeten kapunk, Tinnyén saját ágyneműt kell vinnünk
Ajánlott felszerelések
- Mindig sokat vagyunk a természetben, ezért mindenképpen készülj meleg, vízhatlan ruhával, cipővel!
- Legyen ülőpárnád, polifómod!
- Nyugodtan hozhatsz valami személyeset a közös oltárra, amit együtt építünk fel, de készülhetsz a szobádba is kis oltárral. Ehhez kell kendő, mécses, füstölő, virág, és valamilyen számodra fontos kép.
- Ha hozol felajánlás füstölőt, mécsest, süteményt, azt mindig hálásan fogadjuk.
- Szép, kényelmes ruhákat viselj, amelyekben jól esik szellemi gyakorlatokat végezni.
- Elemlámpa
- Jegyzetfüzet, toll
- Ha különleges dologgal kell készülnöd, akkor arról mindig külön értesítjük a résztvevőket.
Étkezés
- Az elvonulásokon mindig saját hozott ételünket fogyasztjuk. Kérünk téged, hogy lehetőleg mindent készíts el otthon előre, csak melegítésre és tea készítésre használjuk a konyhát.
- Javasoljuk a húsnélküli étkezést, ezzel megtisztelve a befogadó természetet is.
- Ha hozol süteményeket az oltárra felajánlásként, annak mindig nagyon örülünk.
Utazás
- Telekocsis módszerrel szoktunk utazni az elvonulásokra.
- Ha van hely a kocsidban vagy fuvarra lenne szükséged, azt mindig jelezheted az adott elvonulás levelezőlistáján.